Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Mérlegelve a beérkezett ajánlásokat, a gödöllői önkormányzat tagjai decemberben zárt ülésen határoztak arról, hogy 2013-ban kiknek ítélik oda a Gödöllő Kultúrájáért díjat.
Az előzetesen közzétett felhívás hatására összesen tíz személyre és két közösségre érkezett javaslat a döntés-előkészítő kulturális bizottsághoz. A gödöllői önkormányzat szakmai szervezete, miután mérlegelte a jelölteket, úgy döntött, hogy Herczenik Anna operaénekesnő (bal oldali képen) és Virághné Vajda Gyöngyvér táncpedagógus elismerését szorgalmazza a képviselőtestület tagjainál. A javaslatot a városatyák elfogadták, így a Magyar Kultúra Napjához kötődő, január 20-án, vasárnap 16 órakor a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében esedékes gödöllői ünnepi rendezvényen a Magyar Állami Operaház – Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének produkcióiban is rendszeresen fellépő – magánénekese, valamint a helyi fiatalok művészeti oktatását kiemelkedő színvonalon végző tánctanár részesül a városvezetés által másfél évtizede alapított elismerésben.