Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Önhibáján kívül került likviditási gondba a Művészetek Háza Gödöllő Közhasznú Nonprofit Kft. Az – előreláthatólag – átmeneti fizetési problémák enyhítése érdekében a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat 18 millió forintos kölcsönt biztosított az intézménynek.
Az összeget a pályázati pénzek leutalását követően azonnal, de legkésőbb 2012. augusztus 31-ig köteles visszafizetni a közkasszába a gödöllői kultúra és közművelődés házát működtető társaság. Az egyszerre sajnálatos és tanulságos történet hátterében az áll, hogy a Művészetek Háza több pályázaton is sikeresen vett részt, ám a szerződésekben foglaltaknak megfelelően beadott elszámolásokra eddig nem kaptak pénzt. Sőt, előleg-fizetési kérelmükre még választ sem.
Ugyanakkor, a jövő nyáron záruló pályázatok megvalósítása folyamatban van, így azzal összefüggésben kifizetési kötelezettségek terhelik a Művészetek Házát működtető gazdasági társaságot. Az előzetes számítások szerint az év végéig valamivel több mint 26 millió forintot kellene átutalniuk, hogy kiadásaikat rendezzék. Ekkora nagyságrendű tartalékuk azonban a makulátlan gazdálkodás mellett folytatott alaptevékenységből nincs, így kénytelenek voltak kölcsönért folyamodni a városvezetéshez.