Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Bizonyára többeknek feltűnt, hogy a Gödöllői Királyi Kastély – annak ellenére, hogy már nincs uniós elnökségi rendezvény – „technikai okok” miatt kedden és szerdán zárva tart.
Némi kutakodás után sikerült kideríteni: a kényszer-szünnapok arra vezethetők vissza, hogy városunk ékességében ma a tűzszerészeké és a biztonsági embereké volt a terep, mivel július 13-án, szerdán kihelyezett ülést tart az Orbán-kormány a gödöllői Grassalkovich-kastélyban.
Előzetes értesülésünk szerint a délelőtti órákban kezdődő eszmecserén több, aktuális, főként gazdasági-energetikai jellegű kérdésben is állást foglalnak majd a kabinet tagjai, akik az idei esztendő első hat hónapjában, a magyar európai uniós elnökség tárgyalásai során – mint üléslevezető elnökök – valamennyien megfordultak már a történelmi falak között.